Milyen város lennék én?

A Dob utcában sétálva, egy parkolóhoz elérve, a 38-as szám alatt található a Színes Város Csoport egyik kiváló műve a “Mindenkinek van egy Városa” című alkotás.

Az egyre több helyen felbukkanó, színesedő tűzfalak, közterek nézegetése során az járt a fejemben, milyen jó úgy sétálni a városban, hogy messziről látható, óriási, színes felületek teszik vidámabbá, színesebbé a sétám, elgondolkodtatnak, és még motiválnak is arra, hogy az utcákon felfelé is nézzek, ne csak a poros járdát kövessem. A Színes Város alkotásai színesítik a várost, a magányos, szürke, romos tűzfalakat, egy komor parkolót, feldobják az emberek hétköznapi és szürkeségbe boruló útjait, rohanásait és esetleg megbolygatják fantáziáikat.

A Dob utca 38-as szám alatti tűzfalon lévő mű megtekintése hosszasan elgondolkodtatott. Milyen lenne az én városom? Illetve milyen lennék én, ha város lennék?

Habár a két személy a képen csak sejtetően, de nem feltétlenül jelenti Budapestet, az én első benyomásom egyértelműen a főváros volt. Buda és Pest, színes és szürke, modern és régies, lázadó és konzervatív, együtt és külön is élő, létező, légező egész, néhol zsúfolt, sok helyen nyitott kanyargós, kevéssé ismert zugokat is rejtő, megunhatatlan, titokzatos és barátságos Város.

A 2014. augusztus 14.-én készült alkotáson megjelenő férfi és női alak elemezhető, szemlélhető egyedül, de az összekulcsolt kezük egy egyértelmű összefonódást is jelent. Ha nem is feltétlenül Budapestet látjuk bennük, akkor is két olyan várost személyesítenek meg, amelyek egyénisége egyedül is virágzik, de valami össze is köti őket, összeillenek. Mindkettőnek megvannak a saját, egyéni ismertetőjegyei, épületei, útvonalai de különbözőségeikkel ki is egészítik egymást. Akár egy szerelmespár a való életben.

A képet szemlélve úgy vélem sok minden látható ezen a férfin és nőn, ami egy városnak része. Az emberi élet mindennapos elemeit, tömbházakat, élővilágot, zöldövezetet, a várost környező vizeket, állatokat, történelmet,  kultúrát és művészetet, hagyománytisztelést és lázadást, fiatalságot és kort és mindent, minden hasonlóságot és különbözőséget a két személy között, egymás mellett, egymás felé fordulva, együtt, egy egészként.

Ha végignézzük a hölgyet a feje búbjától a szoknyája aljáig majd összevetjük az úr egész alakjával rengeteg információt ad minden egyes vonás. Egy megrajzolt hajtincs, egy-egy tekintet, egy szakáll egy öltözet, mind-mind rengeteget mesél. Valószínűleg nem mindenkinek ugyanazt, de azt gondolom nem is ez a lényeg. Elgondolkodtat, gyönyörködtet az alkotás, amelyet bőven lehet elemezgetni, boncolgatni, de mindezek után is ott marad a nézővel/sétálóval a gondolat, “Milyen város lennék én?, Milyen lenne az én álmaim városának megtestesítője?” Ennek a kérdésnek a megválaszolása, elemezgetése, mindenkinek saját egyéni “projektje”, kalandja, de ehhez szükség volt Jakócs Dorottyára, Tripsánszki Dávidra (Tripora), akik tervezték és kivitelezték ezt a művet, és akik révén színesebb és gazdagabb lett Budapest, a Dob utca és kedvünk, fantáziánk is, ha arra járunk.

Nekem a Színes Város Csoport alkotásai közül ez tetszik az egyik legjobban. Eklektikus, változatos, nem lehet csak egy pillantást vetni rá, hanem hosszasan érdemes szemlélni, átnézni és elemezni, gondolkodni rajta vagy általa.

Végezetül: 3 Budapesten élő (vagy a közelmúltban Budapesten lakó) embertől érdeklődtem a Színes Városról és erről a műről. A válaszadók egyike sem hallott még a projektről, volt, aki már látta, csak nem tudta, hogy mi is ez, azonban minden egyöntetű tetszésüket és érdeklődésüket fejezték ki.

Véleményeik az alkotásról:

1: „A nő szerintem Pest, a modern, színes, pezsgő városrész, a másik pedig Buda, a szögletes, bajszos, öreges, de bölcs rész. Ezek fogják egymás kezét, mert összetartoznak, kvázi férj és feleség. Az ujjaik lehetnek akár a hidak is.”

2: „Szerintem a képen a hagyományok találkoznak a modern világgal. A nő képviseli a hagyományokat a rajta lévő motívumok és az ékszerként ábrázolt épületek miatt, míg a férfin a modern panelek világa jelenik meg. Ez a két dolog rokon itt Budapesten, elég eklektikus a város. Tetszik.”

3: „Érdekes, hogy az egyik figura színes, a másik pedig fekete-fehér, és hogy vannak átfedések a kettő között. Ha elvonatkoztatok a személyekről és csak a megfelezettségre valamint a színek megoszlására figyelek, akkor nekem az jut eszembe, hogy jó és rossz emlékek kollázsa az alkotás, de mindenképpen számtalan esemény együttese, ami miatt személyesen is tudsz hozzá kötődni. Hiába történtek rossz dolgok (szürke rész, törött ablakok, rendezetlenség) rengeteg jóra is lehet fókuszálni. Azt, hogy melyikre figyelsz, talán az aktuális helyzeted, lelkiállapotod határozza meg. Ha azt, hogy éppen milyen emlékek, mikor és hogyan kerülnek fókuszba, összerakjuk a hagyományos régiességgel, felfogható úgy is, hogy minél régebbi egy emlék, annál több időd van szépíteni rajta, vagy ráeszmélni, hogy nem is volt olyan rossz…”